2010. május 31., hétfő

... siker...









... , nagy siker volt a bolhapiac tegnap!

Annyira boldoggá tett, hogy ennyien eljöttek, sokan lelkesedtek, délelőtt még szép időnk is volt - tulajdonképpen egyikre se mertem számítani.
Úgy hirdettük meg, hogy 10-16 óra között leszünk "nyitva", de már reggel nyolckor elkezdtek gyülekezni az árusok. Dél körül sokakat hazaszólított a finom vasárnapi ebéd, kettőkor mi magunk (a rendezők) is szedtük a sátorfánkat, mert csúnya zivatarfelhők közeledtek. Azoknak okoztunk egy kis csalódást, akik délután sétáltak ki hozzánk, de legközelebb már jobban időzítünk, megígérem!

Igazi jó hangulatú buli kerekedett és közkívánatra meg fogjuk ismételni. Még nem tudjuk mikor, hol, milyen rendszerességgel, de feltétlenül rendezünk ilyeneket máskor is. A Szebb Környezetünk Egyesület aktivistái már megígérték, hogy a későbbiekben is segítenek, úgy mint tegnap, már csak az Önkormányzat támogatását kell elnyernünk. Tegnap minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül bocsátották rendelkezésünkre a Piac területét (ezért nem kellett helypénzt kérnünk), ha erre máskor is hajlandók lesznek, rajtunk nem fog múlni!

Köszönöm minden résztvevőnek a lelkesedést, a pozitív visszajelzéseket, a sok jó ötletet és javaslatot, amikkel megkeresték a rendezőket, az Önkormányzatnak, a Széchenyi utcai óvodának és a HUMUSZ Egyesületnek a támogatást, a Pilis TV-nek a felvételeket, amivel a rendezvény népszerűsítését segítik, a Szebb Környezetünkért Egyesület tagjainak a sok-sok segítséget, amivel hozzájárultak a nap sikeréhez!!!

2010. május 25., kedd

... siránkozás és lelkesedés...

... egyidőben.
Egyrészt, még nem fejezte be magát az a jégesővel fűszerezett mai "nyári" zivatar, ami kb. 83. napja szerencséltet minket az idén.... Úszik a pince és benne minden, + rozsdásodik, ami csak tud,... senyvednek a palántáim, vetéseim... bármelyik percben kidőlhet a fehércseresznye fánk (akinek a kedvéért pár évvel ezelőtt átszabattuk a terasz lápcsőjét rövidebbre), a frissen kirepült madárfiókákat kétségbeesett csipogással hívogatják a szüleik, nem száradnak a mosott ruhák, a házban undok, nyirkos hűvösség honol (hacsak be nem fűtünk), a kert talaja olyan, mintha vizes szavacson lépkednél, ezrével tobzódnak viszont a meztelen csigák, lerágva mindent, ami a szívemnek kedves lenne - és szégyenkezve vallom be, MA már az se indít önsajnálat-mérsékletre, hogy vannak az országban nálam szerencsétlenebbek, hiába tudom az eszemmel...

Ami egy kicsit eltereli a figyelmemet, az a 30-án, most vasárnap rendezendő bolhapiac. A pláne az benne, hogy évek óta vágyakozva olvasgatom a külföldi oldalakon az un. garage sale-ekről szóló tudósításokat és most végre sikerül megvalósítani! ... Talán... esetleg, merthogy ez lesz az első a városunkban és a cidri legfőbb oka, hogy én vagyok a főszervező...
Tagja vagyok a helyi Szebb Környezetünkért Egyesületnek, amelynek fő csapásiránya a Nulla Hulladék és az újrahasznosítás és ezek jegyében az idén végre sikerült kiverekednem, hogy rendezzünk egy olyan kulturált lomtalanítás előtti akciót, ahol, aki akarja, jelképes összegért megpróbálhatja eladni még használható, hasznosítható cuccait a helyi piac területén.

Tulajdonképpen azért írom ezt a posztot most, hogy bátorítsak minden olyan közelben, más településen lakót is a részvételre, aki kedvet érez egy ilyen bulihoz, hogy jöjjön, pakoljon ki, próbálkozzon, mert hogy helypénz nem lesz és mindenkit szeretettel várunk!

Infrastruktúra minimális: um. hely, WC lesz - enni-, innivaló csak amit hoztok magatoknak, pakolni a földre lehet, maradék cuccot haza kell vinni, a szemetet össze kell gyűjteni, szelektíve, stb. - további eligazítást a helszínen kaphat mindenki.

A helyszín: Pilisvörösvár, a piac területe, ami a 10-es főúttól (=Budai út) kevesebb mint 100 méter, találkozás, kipakolás május 30-án, reggel 9 órától, a rendezvény hivatalosan 10-16 óra között tart.

Itt majdnem lehet látni a helyszínt (Széchenyi u. - Solymári u. közötti terület)
http://www.pilisvorosvar.hu/mapserver/index_mapserver.html
de jobban jártok, ha kérdezősködtök.

Ha egész napra ilyen sz....r időt jósolnak, mint ma délután volt, elmarad a buli, de én nagyon bízom benne, hogy NEMMMM!

Itt is olvashattok róla néhány hozzászólással lentebb:
http://www.tegyvalamit.hu/forum.php


Akinek további info kellene, írjon nekem mélt, v. hívjon a 06-30-358-6461 telefonszámon.

2010. május 23., vasárnap

... ismerkedés...

... a mozaik technikával.

Bár az időnk fájdalmasan kevés volt, a lányok olyan szorgalmasan dolgoztak, hogy végül sikerült a műveket a vonat indulásáig befejezni!
Kicsit kapkodósra sikerült a nap, de ők élvezték, mint mondták, és én se unatkoztam :-)






Ilyen kedves ajándékokat kaptam, köszi, lányok!


További képek itt:
http://picasaweb.google.hu/113594921480938555891/20100518##

2010. május 13., csütörtök

... szégyen...

... hogy nem emlékszem, kitől kaptam a több doboznyi díszcsempét... Pedig, dacára a bűnrossz memóriámnak, erre évekig emlékezni szoktam. Pedig a kedves Illető még azt is megszervezte, hogy a barátnője, aki szintén nem ismert emngem személyesen, szinte házhoz szállította...
Ha olvasol, Te Drága, kérlek frissítsd fel egy amnéziás öregasszony agyát!


Boti (3 és 1/2 éves) és Marcus (27 hónapos) unokáim legalább egy órán keresztül elszórakoztak azzal, hogy a díszcsempéket óvatosan (egy darab se tört el!) szépen kihordták az udvarra és lerakták a betonra, minden instrukció nélkül, ahogy a szépérzékük és ügyességük diktálta. Nagyon elkötelezetten és lelkesen dolgoztak, még veszekedés, vita sem volt - én csak kattintgattam:-)))
Boti azzal lepett meg, hogy amikor az általa pedánsan rakott első sor mellé hordta a másodikat, a végén megjegyezte, mintegy mellékesen, hogy "ide még három hiányzik".... és tényleg... (Nem hiszem, hogy én az ő korában ilyen matematikai műveletre képes voltam.)
Nagyon kell vigyáznom maradék szellemi kapacitásomra, ha lépést akarok tartani velük:-)
Imádom figyelni elméjük fejlődését.

Little tiler

Little tiler

Little tilers

2010. május 10., hétfő

... az Üveg...

... egyik nagy szerelmem.
Főleg a síma, színes, nemes vonalú üvegtárgyak, de a mozaikhoz használatos színes táblaüvegek is lázba tudnak hozni.
Ebben a falmélyedésben ősztől tavaszig néhány cserepes növényem telel, de azt hiszem, ezeknek a szépséges palackoknak jobban megfelel.

Bottles

2010. május 9., vasárnap

...KV...

... ez a titokzatos cím a pestlőrinci patchwork művészek által szervezett un. Közös Varrást jelenti tképpen, és erősen félrevezető, mert szó szerinti varrásról alig van szó, annál inkább gyönyörködésről, jóízű beszélgetésekről, kedves emberekről, fantasztikus alapanyagokról - legalábbis az ilyen autszájdereknek, mint én is vagyok.
Annyira örülök, hogy laikusként is elmentem és NAGYON köszönöm a szervezőknek és minden jelenlevőnek a kedves fogadtatást!

A nagy terem egy kis része:

A foltvarró lányok csodás Barátság-takarója:


Vittem fényképezőgépet, de minek... Ha 3x ennyi időt töltök ott, akkor se jut eszembe kattintgatni, annyi csodát, szépséget, információt kellett befogadnom.
Anyagilag nem jártam jól (önhibámból), a szó hétköznapi értelmében, de ANYAGilag viszont sajnos nem bírtam ellenállni néhány macskás, békás, virágos, bogaras textilnek...


És akkor még a mai napra is jutott az örömökből: tegnap juhizs és mártamásé elhalmozott mozaikhoz való alapanyaggal is: ritka és szép színű csempedarabokkal, bögrékkel, cserepekkel, amiket majd a mozaikjaimhoz tudok felhasználni és amiket ma rendeztem, pakolgattam, darabonként nagy szeretettel símogattam... Köszönöm nektek is, lányok!