2010. április 19., hétfő

... egy kis nosztalgia és emlékezés...

... kedvenc nagynénémre: Kati nénire.

A babás topicos lányokkal játszunk egy kicsit. A játék lényege röviden: sorsolással egy csoportba került 4 topictag mindegyike varr egy-egy pucér babát, továbbküldi a következőnek, aki hajat csinál neki, majd a következő arcot, a legutolsó pedig felöltözteti és így, készen visszaküldi az elsőnek. Fontos, hogy közben egy szót sem szabad váltani róla, csak a legvégén derül ki, mire gondolt éppen az, aki a megfelelő fázist csinálta. Nagyon jópofa dolgok születtek eddig, de ez az utolsó baba engem különösen megérintett...

Amikor kibuggyant a baba a borítékból és megláttam a keresztezett lábait, a hosszúkás arcformát, a magas, vékony testalkatot, az ősz hajat, egyből a nagynéném jutott eszembe.

Sajnos többszáz kilométerre laktunk egymástól, úgyhogy ritkán tudtuk meglátogatni, de valami nagyon erős lelki kötelék fűzött minket össze, talán azért, mert gyerekkoromban sűrűn nyaraltam nála. Neki saját gyereke nem volt, viszont volt szigorú és puritán napirendje, amit többször volt alkalmam megfigyelni: hajnalban kelt, elvégezte a "menőkéjét" (piac, boltok, vízhordás az utca végéből kantákkal, ügyek intézése...), aztán előkészítette, feltette az ebédet, majd (porszívó nélkül) minden nap kitakarította az egész házat, aztán szépen megterítette a kerti asztalt és vártuk az Urát, aki hazabiciklizett a városközpontból, elköltöttük a 3 fogásos, ízletes, de egyszerű ebédet, majd uracska visszabiciklizett a munkahelyre. Nagynéném akkor elmosogatott, rendbetette a nyárikonyhát, utána tetőtől talpig lemosdott a nagy lavórban, tiszta ruhát vett fel és leült valamelyik fotelba olvasni, rádiót hallgatni, fényképeket nézegetni... Ez a szívemnek annyira kedves délutáni pár perces nyugi jutott eszembe rögtön, ehhez formáltam az öltözetet és a pozitúrákat. Illetve, még azt mutatom meg, hogyan integetett nekünk a nagy sárga kapu előtt állva, amikor egy-egy látogatásunk végén elindultunk vissza, Pestre a távoli alföldi városból...
Doll team work 2

Doll team work 3

Doll team work 1

Skippot pedig, aki a baba megalkotója és végleges tulajdonosa, a saját nagymamájára emlékeztette... és mindketten jót pityeregtünk a saját emlékeinken...

Pedig nem csak a hiányérzet és az örökre elmúlt szép idők emléke jut eszébe ilyenkor az embernek, hanem rengeteg vicces történet is, mint az alábbi például.

Dacára, hogy Kati néni htb. (fiataloknak: háztartásbeli) volt világ életében, nem volt buta vagy tájékozatlan. Szeretett politizálni, művészetről beszélgetni, verseket, könyveket olvasott, régi népi kerámiákat gyűjtött szabad idejében.
Mitagadás, a műszaki dolgok távol álltak tőle - hogy finoman fogalmazzak...
Egyszer, amikor épp nála voltam pár napig, belépve a kamrába, nem gyulladt fel a plafonról lógó 25-ös égő. Mondom neki, Kati néni, asszem kiégett a körte a kamrában, ha van itthon új, kicserélem. Az nem létezik, mondja, az az égő negyven éve ott van és még soha nem égett ki!
A legviccesebb, hogy neki lett igaza, csak valami apró érintkezési hiba volt, utána még évekig szolgált az a villanykörte:-))))
Imádtam benne, hogy ezen a mondásán mennyit lehetett vele rötyögni később...

7 megjegyzés:

bemka írta...

Kedves történet, szívesen olvastam :)

Mehike írta...

Itt is mondom nagyon tünemény lett

Skippo írta...

A közös munka nélkül nem lenne ilyen klassz. Köszönöm. :)

Julcsi írta...

Újra el kell mondanom, mennyire tetszik!
És azt csak most láttam, milyen szép anyagból készült a ruhája.

stiglinc írta...

Köszönöm!
A ruhája pont egy nagyon fakult régi anyagból van, régóta tartogatom egy ilyen nagymama babához:-)

Ági írta...

Nekem legjobban a cipője tetszik, meg ahogyan keresztbe teszi a lábát :)
zseniális !

stiglinc írta...

Köszi Ági! Engem is a kersztebetett lába ihletett meg, a nagynéném mindig így ült:-)