2010. május 13., csütörtök

... szégyen...

... hogy nem emlékszem, kitől kaptam a több doboznyi díszcsempét... Pedig, dacára a bűnrossz memóriámnak, erre évekig emlékezni szoktam. Pedig a kedves Illető még azt is megszervezte, hogy a barátnője, aki szintén nem ismert emngem személyesen, szinte házhoz szállította...
Ha olvasol, Te Drága, kérlek frissítsd fel egy amnéziás öregasszony agyát!


Boti (3 és 1/2 éves) és Marcus (27 hónapos) unokáim legalább egy órán keresztül elszórakoztak azzal, hogy a díszcsempéket óvatosan (egy darab se tört el!) szépen kihordták az udvarra és lerakták a betonra, minden instrukció nélkül, ahogy a szépérzékük és ügyességük diktálta. Nagyon elkötelezetten és lelkesen dolgoztak, még veszekedés, vita sem volt - én csak kattintgattam:-)))
Boti azzal lepett meg, hogy amikor az általa pedánsan rakott első sor mellé hordta a másodikat, a végén megjegyezte, mintegy mellékesen, hogy "ide még három hiányzik".... és tényleg... (Nem hiszem, hogy én az ő korában ilyen matematikai műveletre képes voltam.)
Nagyon kell vigyáznom maradék szellemi kapacitásomra, ha lépést akarok tartani velük:-)
Imádom figyelni elméjük fejlődését.

Little tiler

Little tiler

Little tilers

7 megjegyzés:

Mammka írta...

Tüneményesek,ahogy összedolgoznak!!!!Te pedig remek nagymami vagy,hogy nem féltetted tőlük a kincseidet,nehogy eltörjenek!Nagy dolog volt ez az unokáidnak!!!!
Nem mellesleg csodaszép csempék:)

Julcsi írta...

Nagy az egyetértés! Biztosan jó testvérek.
És mennyivel jobban szeretnek játszani a nem játékokkal:)

stiglinc írta...

Mammka, én az a típusú nagymama vagyok, aki inkább figyelek, mint fegyelmezek:-) Velük szerencsém is van, mert sokkal "szelídebbek", mint az én két fiam voltak anno, de lehet, hogy csak én lettem bölcsebb a kor előrehaladtával:-)
A munka kezdetén közöltem velük, hogy ha leesik, eltörik és én annak nem örülnék, és ezt tiszteletben tartották:-)
Julcsi, persze, hogy jó testvérek, de ez nem akadályozza meg őket abban, hogy néha vérre menő anyázásokat adjanak elő - szerencsére ezt főleg a szüleik jelenlétében teszik, pont úgy, mint az enyéimek is tették annak idején:-)
Igen, szerintem nálam azért szeretnek lenni, mert én nem veszek kilószámra műanyag játékokat nekik, hanem mindig azzal játszunk, ami a ház körül meg a kertben éppen van. Máshol meg másért szeretnek lenni, és ez így van jól:-)

Maimoni írta...

Jó nézni, ahogy dolgoznak! Nagyon aranyosak! És milyen jó, hogy hagytad nekik;néha van úgy, hogy a gyerekeim szokatlan kéréseire először hirtelen nemet mondok, aztán gondolkodni kezdek: miért ne? Csak azért, mert nekem ilyesmit nem engedtek?

stiglinc írta...

Na igen, anyaként az embernek elvei vannak:-) nagymamaként már többször tudjuk (tudni véljük...), mi igazán fontos és mi nem. Te is így leszel vele, csak sokkal előbb, ha már most is eszedbe jut elgondolkozni rajta:-))))

Andy kuckója írta...

Nem szégyen ez! Én is sokszor elfelejtek neveket, ennél nagyobb bajunk sose legyen. Édesek az unokák ahogy pakolják a csempéket. Örülök hogy hasznát veszed a bordűröknek, sajnáltam volna kidobni. Egyébként csak most találtam rá a blogodra, végig is nézem gyorsan a szépségeidet.

stiglinc írta...

Óóó, Andy, köszönöm! Tudod, az ilyen ajádékoknak az anyagi értéke se semmi, de én mindig azért vagyok hálás, hogy eszébe jutok valakinek és képes lépéseket tenni, fáradozni azért, hogy a kincsek "jó" helyre kerüljenek:-)
Azóta nem voltak itt az unokák, de biztos vagyok benne, hogy legközelebb ezzel fogják kezdeni, annyira lelkesek voltak, olyan nehéz volt őket beimádkozni a vacsorához. Mivel bőven van a csempékből, én is tudok használni belőlük úgy, hogy nekik is maradjon az "építkezéshez". Az ő alkotásuk van olyan fontos, mint az enyém:-)