Ha olvasol, Te Drága, kérlek frissítsd fel egy amnéziás öregasszony agyát!
Boti (3 és 1/2 éves) és Marcus (27 hónapos) unokáim legalább egy órán keresztül elszórakoztak azzal, hogy a díszcsempéket óvatosan (egy darab se tört el!) szépen kihordták az udvarra és lerakták a betonra, minden instrukció nélkül, ahogy a szépérzékük és ügyességük diktálta. Nagyon elkötelezetten és lelkesen dolgoztak, még veszekedés, vita sem volt - én csak kattintgattam:-)))
Boti azzal lepett meg, hogy amikor az általa pedánsan rakott első sor mellé hordta a másodikat, a végén megjegyezte, mintegy mellékesen, hogy "ide még három hiányzik".... és tényleg... (Nem hiszem, hogy én az ő korában ilyen matematikai műveletre képes voltam.)
Nagyon kell vigyáznom maradék szellemi kapacitásomra, ha lépést akarok tartani velük:-)
Imádom figyelni elméjük fejlődését.
7 megjegyzés:
Tüneményesek,ahogy összedolgoznak!!!!Te pedig remek nagymami vagy,hogy nem féltetted tőlük a kincseidet,nehogy eltörjenek!Nagy dolog volt ez az unokáidnak!!!!
Nem mellesleg csodaszép csempék:)
Nagy az egyetértés! Biztosan jó testvérek.
És mennyivel jobban szeretnek játszani a nem játékokkal:)
Mammka, én az a típusú nagymama vagyok, aki inkább figyelek, mint fegyelmezek:-) Velük szerencsém is van, mert sokkal "szelídebbek", mint az én két fiam voltak anno, de lehet, hogy csak én lettem bölcsebb a kor előrehaladtával:-)
A munka kezdetén közöltem velük, hogy ha leesik, eltörik és én annak nem örülnék, és ezt tiszteletben tartották:-)
Julcsi, persze, hogy jó testvérek, de ez nem akadályozza meg őket abban, hogy néha vérre menő anyázásokat adjanak elő - szerencsére ezt főleg a szüleik jelenlétében teszik, pont úgy, mint az enyéimek is tették annak idején:-)
Igen, szerintem nálam azért szeretnek lenni, mert én nem veszek kilószámra műanyag játékokat nekik, hanem mindig azzal játszunk, ami a ház körül meg a kertben éppen van. Máshol meg másért szeretnek lenni, és ez így van jól:-)
Jó nézni, ahogy dolgoznak! Nagyon aranyosak! És milyen jó, hogy hagytad nekik;néha van úgy, hogy a gyerekeim szokatlan kéréseire először hirtelen nemet mondok, aztán gondolkodni kezdek: miért ne? Csak azért, mert nekem ilyesmit nem engedtek?
Na igen, anyaként az embernek elvei vannak:-) nagymamaként már többször tudjuk (tudni véljük...), mi igazán fontos és mi nem. Te is így leszel vele, csak sokkal előbb, ha már most is eszedbe jut elgondolkozni rajta:-))))
Nem szégyen ez! Én is sokszor elfelejtek neveket, ennél nagyobb bajunk sose legyen. Édesek az unokák ahogy pakolják a csempéket. Örülök hogy hasznát veszed a bordűröknek, sajnáltam volna kidobni. Egyébként csak most találtam rá a blogodra, végig is nézem gyorsan a szépségeidet.
Óóó, Andy, köszönöm! Tudod, az ilyen ajádékoknak az anyagi értéke se semmi, de én mindig azért vagyok hálás, hogy eszébe jutok valakinek és képes lépéseket tenni, fáradozni azért, hogy a kincsek "jó" helyre kerüljenek:-)
Azóta nem voltak itt az unokák, de biztos vagyok benne, hogy legközelebb ezzel fogják kezdeni, annyira lelkesek voltak, olyan nehéz volt őket beimádkozni a vacsorához. Mivel bőven van a csempékből, én is tudok használni belőlük úgy, hogy nekik is maradjon az "építkezéshez". Az ő alkotásuk van olyan fontos, mint az enyém:-)
Megjegyzés küldése