2010. november 1., hétfő

Amish vidék - 2.

Pihenő, szépségszalon vagy "autó"mosó...

A skanzentől nagy nehezen elszakadva azért megpróbáltunk "igazi" Amish farmokat megnézni, legalább kívülről. Szép, nagy és jól felszerelt birtokokat láttunk, némelyikük előtt standokat a házi terméssel. Illatos, kívánatos idénygyümölcsök, gusztusos lekvárok, savanyúságok kellették magukat. Az embereket nem illik fotózni, de kérésünkre hozzájárultak, hogy legalább a kínálatot lencsevégre kapjuk:

Általában tiszteletben tartottuk a fotózással kapcsolatos ellenérzésüket, de ennek az életképnek nem tudtunk ellenállni. Olyan megkapó, ahogy a két pici gyerek kézenfogva álldogál a farm szélén és várják, hogy szüleik a földeken végzett napi munkájukból hazaérjenek...

Meglátogattunk még egy múzeumot, ahol a kezdeti időkre emlékeztető tárgyaik vannak kiállítva. Ezek a tárgyak, vajköpülő, méhkas, mángorló, meg ilyesmik nem igazán különböznek a mieinktől, amiket a szentenderei vagy egyéb magyarországi múzeumokban láthatunk.
Ettől a pasitól nagyon megijedtem, mert ahogy a napfényről beléptem a kovácsműhely félhomályába, teljesen úgy festett, mint egy élő ember és annyira nem számítottam rá...

Ezt az egyetlen házat sikerült megóvni az 1700-as évekből. Erre már annyira vigyáznak, hogy csak kívülről szabad megcsodálni a fazsindelyes tetőt, a nagy palakövekből készült lépcsőt:

Hosszú utat tettünk meg oda-vissza, de nagyon örülök, hogy sikerült ide eljutnom és hogy a gyerekek, akik a legjobban megszenvedték a hosszadalmas autózást, is élvezhették rengeteg különféle állatot.
Akit érdekel az Amishok világa, itt nézegetheti mások képeit:

5 megjegyzés:

Monika írta...

CSODÁLATOS!!!!!!Az a kép,a két pici gyerekkel!:)
Elültetted bennem a "bogarat": amish vidéket látni Amerikában.:)A férjem úgyis állandóan utazna,hát most már én is megadnám magam: de amish tájakra.:)

Aledi írta...

Különös világ ez, néha őszintén elgondolkozom, hogy nem így kellene-e élni, biztos, hogy boldogabbak lettünk a fejlődéstől?
Köszönöm a beszámolót.

stiglinc írta...

Mammka, ha megteheted, nosza, percig se gondolkozz!:-)

Aledi, én a fogasnyi ruháknál estem gondolkodóba, hogy vajon mennyivel jobb az, hogy hordatlan (demégjóleszvalamire) ruhákkal tümjük tele a szekrényeinket? Ha nem is amishékig, de valameddig bizony érdemes lenne visszafogni a fogyasztásunkat:-)

mmama írta...

Élvezettel olvasom kalandozásaidat az Óperencián túlon:-)

Juhizs írta...

Köszönjük szépen ezt a tudósítást, igazán érdekes volt, jó volt bekukkantani egy másik világba.