... kitérő.... vagy sem...

Nem akartam addig új témájú postot írni, amíg az összes USA-beli élményemet meg nem írom. Szerettem volna, ha ezek az élmények egy blokkban olvashatók lennének később az én és családtagjaim számára. Most mégis..
..
A WB-ban történt tragédia mélyen megrázott....

Két, ma már felnőtt, családos fiam van, akik anno, sok-sok évvel ezelőtt, úgy jártak el szórakozni, hogy a párbeszéd a következőképp zajlott le köztünk:
-Elmész?
-El.
-Mikor jössz?
-Majd.
Hova mész?
-Jó helyre.
Mindezen kimerítő tájékoztatás állítólag az én komfortérzetem miatt történt: nehogy már izguljak, ha később érkeznek, vagy bármi szörnyű média hír miatt oktalanul az idegösszeomlás szélére kerüljek  (amire egyéb ok miatt volt már példa korábban...).

A tragédia óta is jár az agyam, mit is tehetnénk szeretteink érdekében.... Mert engem kevésbé érdekel, ki volt a felelős. Lesz, több is, talán sok-sok év múlva megneveztetik az igazi. De addig is mit tehetnénk értük, a fiatalokért, akiknek még nincs annyi tudásuk, információjuk az összes lehetséges tragikus végkifejletről, ami a mindennnapokban bárkivel előfordulhat. 
Azt már tudjuk, mi szülők, nagyszülők, hogy a cukrosbácsitól, a drogdílertől, a részeg sofőrbaráttól óvni kell őket, de nem tudjuk, mit tanácsoljunk nekik arra az esetre, ha egy szórakozóhelyen kerülnek előre nem várt szituációba.
Szorgosan szörfölök a neten, hogy erre a kérdésre választ találjak, de nem sok használhatóra leltem.
Az pl. tetszik, hogy szülők szövetkeznek arra, hogy magánemberként végiglátogatják a szórakozóhelyeket és ha aggasztó körülményeket találnak, riasztják a hatóságokat....
Az is szimpatikus, hogy az erre hivatottak törvény/rendeletmódosításokat kezdeményeznek...

De addig is, mit tegyenek azok, akik csapdába kerülvén egy tömeghisztéria közepén találják magukat????
Ha bárkinek használható információja lenne, vagy van egy jó linkje, kérem, közölje velem/ velünk!

Ez a szörnyú esemény is felidéz bennem azért amerikai élményeket...
Megérkezvén a repülőtérrre (a hosszú út után, pláne dohányosként, iszonyú türelmetlenül), nehezen viseltem, hogy a beléptetésre szolgáló kapuk előtt kordonok között, egyenként, libasorban kellett a tisztviselők elé járulnunk, és hogy majd később, az Empire State Buildingben a liftre várva, ugyanez a kép fogadott, miközben jónéhány jelvényes emberke tartott kordában, igazgatva minket. Sorban állás/haladás közben volt időm azon gondolkozni, hogy a turistákon kívül az amerikai állampolgárok, akik  a fegyverviselés jogáért is képesek  tüntetni, hogy bírják ezt birkatürelemmel viselni. Szerencsére rájöttem, hogy ez így logikus: sokkal gyorsabban és biztonságosabban jutottunk el a célunkhoz, mintha eszetlenül tülekedtünk volna.
Vagyis, a demokrácia, a szabadság sem nélkülözhet bizonyos szabályozást, pláne, ha egyéb, még ennél is fontosabb  érdek (pl. személyes biztonság, életvédelem) ezt megköveteli.

Amish vidék - 2.

Pihenő, szépségszalon vagy "autó"mosó...

A skanzentől nagy nehezen elszakadva azért megpróbáltunk "igazi" Amish farmokat megnézni, legalább kívülről. Szép, nagy és jól felszerelt birtokokat láttunk, némelyikük előtt standokat a házi terméssel. Illatos, kívánatos idénygyümölcsök, gusztusos lekvárok, savanyúságok kellették magukat. Az embereket nem illik fotózni, de kérésünkre hozzájárultak, hogy legalább a kínálatot lencsevégre kapjuk:

Általában tiszteletben tartottuk a fotózással kapcsolatos ellenérzésüket, de ennek az életképnek nem tudtunk ellenállni. Olyan megkapó, ahogy a két pici gyerek kézenfogva álldogál a farm szélén és várják, hogy szüleik a földeken végzett napi munkájukból hazaérjenek...

Meglátogattunk még egy múzeumot, ahol a kezdeti időkre emlékeztető tárgyaik vannak kiállítva. Ezek a tárgyak, vajköpülő, méhkas, mángorló, meg ilyesmik nem igazán különböznek a mieinktől, amiket a szentenderei vagy egyéb magyarországi múzeumokban láthatunk.

Ettől a pasitól nagyon megijedtem, mert ahogy a napfényről beléptem a kovácsműhely félhomályába, teljesen úgy festett, mint egy élő ember és annyira nem számítottam rá...

Ezt az egyetlen házat sikerült megóvni az 1700-as évekből. Erre már annyira vigyáznak, hogy csak kívülről szabad megcsodálni a fazsindelyes tetőt, a nagy palakövekből készült lépcsőt:

Hosszú utat tettünk meg oda-vissza, de nagyon örülök, hogy sikerült ide eljutnom és hogy a gyerekek, akik a legjobban megszenvedték a hosszadalmas autózást, is élvezhették rengeteg különféle állatot.

Akit érdekel az Amishok világa, itt nézegetheti mások képeit:

http://www.flickr.com/groups/amish/pool/with/4675751795/

Amish vidék - 1

Régen jártam erre, pedig van még megosztanivaló élmény bőven...
(Egészen őszintén: azért veszem rá magam nehezen egy újabb blogbejegyzésre, mert nagyon komplikált és időigényes a fotók beillesztése. Biztosan én bénázok el valamit, hogy ennyit kell vele szenvednem, de még mindig nem jöttem rá egy flottabb megoldásra...)

Ha választanom kellene, mi tetszett a legjobban a három hét alatt, a "Legérdekesebb" kategóriában az Amishoknál tett látogatás nyerne.
Innen-onnan felcsipegetett ismereteim alapján volt némi elképzelésem róluk, de jó volt látni személyesen is.
A legtöbb időt egy információs központjukban töltöttük el, ami a turisták számára készült múzeummal, állatokkal és egyéb látnivalókkal. Jópofa volt, hogy ez a skanzen egy modern bevásárlóközpont tőszomszédságában helyezkedik el, külön parkolóval az autóknak és a buggy-knak, azoknak a kis lovaskocsiknak, amelyekkel ők közlekednek.

A nyitott fészerben békésen várakoznak a lovacskák és közben egykedvűen anyagcserélnek is, természetesen. Az Amishok nagyon békés népek, de egy kis feszültség náluk sem kerülhető el:

(A felirat szerint egyikük zokonvette, hogy néhány buggy-sofőr maga után hagyja a hulladékot, na nem a csokipapírt vagy PET palackot, hanem a lovacskák illatos potyadékát.)

A múzeumban meghallgattunk egy rövid ismertetőt az életükről, viseletükről, szabályaikról. A legfőbb rendező elv náluk a puritánság, a szobákban nincsenek szekrények pl., de minek is, mikor mindenkinek csak annyi ruhája, cipője lehet, amennyi a fogasokon, ládák tetején elfér.

A nemi diszkrimináció nem ismeretlen fogalom: a férfiaknak engedélyezett, hogy gombokat viseljenek, míg a nők számára ez tiltott, mert túlságosan kihívó, ők gombostűkkel rögzítik az egyes ruhadarabokat egymáshoz. Elképzelem, milyen hatékony védelem lehet az illetlenül matató férfikezekkel szemben...

Nagyon tetszett, ahogy a szigorú előírásaiknak megfelelően, mégis ötletesen berendezik az életüket. Mivel elektromos áramot nem használhatnak, a természet energiáját és maximum a gázt fogják munkára azoknál az egyszerű gépeknél, amelyekkel megkönnyítik a különböző tevékenységeiket.

A gyerekek számára hatalmas élmény volt a sok gazdasági állat, köztük a kecskegidák, akik szabadon jöttek-mentek és lelkesen tömték a bendőjüket.

Folyt. köv.

... Baltimore, USA, 2010...2.

... és egy jó adag bénáskodás...

A távolsági busz érkezése és visszaindulása között volt csaknem 7 teljes órám, amit jóóóól be kellett osztanom, hogy legalább a felét lássam annak, amit elterveztem. Persze végül nem sikerült, mert szokás szerint a távolságokat alá-, a futkosóerőmet pedig fölébecsültem, de így is nagyon jól éreztem magam...

A busztól a centrum felé valami kísértetiesen elhagyatott ipartelepen kellett keresztülvágnom, majd megkerülni a hatalmas stadiont, ezzel máris eltelt az első 45 drága perc, majd kb. ugyanennyit eltöltöttem az információs központban. Ez is olyan profin van megcsinálva: jó nagy terem a látnivalók középpontjában elhelyezve, benne rengeteg prospektus, térkép, szórólap és néhány borzasztóan kedves és lelkes önkéntes, akik lépten-nyomon felajánlják a segítségüket. Ugyanilyen önkéntesek dolgoznak kint a terepen is, jól látható piros mellényben, hozzájuk is fordulhat az ember kérdéssel.

Innen az első utam persze a mozaikos múzeumhoz vezetett, ahol az a kis csalódás ért, hogy bent nem volt szabad fényképezni. Nagyon sajnálom, mert lett volna mit.

Az American Visionary Art Museum olyan műveket vonultat fel, amik nem-professzionális művészek, vagyis hivatalos művészi képzésben nem részesült emberek alkotásai. Mozaik kevés volt, de minden egyéb bőven. Talán mert én sem végeztem ilyen iskolát, valahogy ezek a művek közelebb állnak hozzám is. Nagyon élveztem, órákig bóklásztam benne, majd az épületen kívül azért csináltam néhány képet is.

Be akartam még menni a tudományokkal foglalkozó múzeumba, valamint a tengeri élővilágot bemutató hatalmas akváriumba, de tudtam, hogy bennük annyi időt tudnék eltölteni, amennyi nincs és még egyéb terveim voltak, ezért fájó szívvel kihagytam mindkettőt.

Inkább az utcákon nézelődtem, fotóztam, megcsodáltam a sok régi és új hajót és épületet, majd beléptem ebbe:

Már kívülről is impozáns látványt nyújt, de belülről...

Egy régi ipari létesítmény épületét újították fel és alakították át könyvesbolttá úgy, hogy a belső szerkezet érdekesebb részeit is meghagyták. Fantasztikus a belső tér és nem kevésbé fantasztikus a kínálat könyvekből, újságokból, valamint olyan termékekből, amiknek a papírhoz vagy az íráshoz közük lehet: képeslapok, noteszek, emlékkönyvek, szép füzetek, stb. Persze kávézó is van benne, meg néhány méterenként asztalok, székek, ahol kényelmesen olvasgatni lehet.

Itt olyan észrevétlenül telt el az idő, hogy kishíján lekéstem a hazafelé induló buszt....

Még néhány baltimore-i fotó itt:

http://www.flickr.com/photos/stiglice/sets/72157624777644425/
A videót se hagyjátok ki, amit egy édességet áruló standnál csináltam. A termék felejthető - valami nagyon édes, karamelles izé -, de a show frenetikus. A videó csak egy rövid része annak a kb. tíz percnek, amit volt szerencsém élvezni a helyszínen:
http://www.flickr.com/photos/stiglice/4999232206/in/photostream/

Folyt. köv.

... Baltimore, USA, 2010...1.

... és Glyndon.

Amikor biztossá vált, hogy utazom az Óperencián túlra, rögtön felhorgadt bennem a feneketlen telhetetlenség: az unokákon, családon, költelező látnivalókon kívül még két dolgot nagyon szerettem volna látni saját szememmel. Az egyik az un. "thrift store" intézménye, a másik pedig néhány kortárs mozaik (na, esetleg még 1-2 "garage sale"...).
Mintegy 3 éve látogatom ui. a Flikr-en a mozaikos csoportokat, ahol sok virtuális mozaikos ismerősöm van és még több általuk készített mozaik, amiket szívesen megnéztem/megtapogattam volna személyesen. A "thrift store"-ról is tőlük hallottam: fillérekért igenjó cuccokat vásároltak itt, egyrészt a mozaikjaikhoz, másrészt a lakásukba.
Fiam gondoskodott róla (imádom!), hogy minden kívánságom teljesüljön!
A "thrift store" tulajdonképpen olyan, mint a régi Bizományi Áruház Vállalat üzletei voltak: minden használt cucc, ömlesztve - csak a poggyászom erősen korlátozott mérete és a repülőtársaságok gonoszsága intett önmérsékletre...

Kortárs mozaikot, olyat, amit virtuálisan is ismertem már, pedig itt láttam, Glyndonban:
http://www.marylandmosaics.com/gallery_artwork.php
Ebben az üzletben azzal is szembesülhettem, milyen a kínálat, amikor egy üzletben direkte mozaikosoknak tartanak cuccokat... nyam-nyam... Itt már az ostoba repülőtéri diktatúra se álhatta utamat: vettem néhány (jó nehéz) apróságot.................
(Az üzletet Baltimore felé menet ejtettük útba, merthogy arrafelé volt... Mármint ugyanabban az államban, a térkép szerint nem is messze... Utólag Moszkvára asszociáltam: ott mondták mindig a járókelők, ha megkérdeztük, hol van ezmegaz, hogy "nyedalekó"... na ez is kb. úgy esett útba...)

Nade!
Innen Baltimore-ba érkeztünk ... hamarosan... ott meg aztán...
(Itt egy pillanatra megállok, mert feltétlenül meg kell emlékeznem kismenyem hősiességéről is. Az egy dolog, hogy fiam a napi munka után elvezeti az autót párszáz mérföldre a kedvemért min. kétnaponta, de ezeket a párszáz mérföldeket a menyem a hátsó ülésen, két gyerekülés közé préselve utazta végig, miközben én az anyósülésen pöffeszkedtem kényelmesen! Őt is imádom!)

Szóval, egy késő délután leparkoltunk Baltimore belvárosában, és mit látok szemben:

Ez az American Visionary Art Museum épülete, telistele mozaikkal, meg még mellette ez a tojás és busz (ld. első képen és itt)... Akkor már zárva volt, ezért pillanatszerű döntés született: nekem ide vissza kell jönnöm - és úgy is lett néhány nap múlva...

Folyt. köv.

...Annapolis (USA, 2010),...

... Maryland állam fővárosa, egyébként pedig egy Szentendre hangulatú kis ékszerdoboz. Itt működik az USA tengerészeti akadémiája, amiből csak a kertet és az éppen kimenőn lévő csinos kadétnőket és kadétokat láttuk, de volt bőven mit csodálni ezen kívül is.
Kis utcák, még kisebb, szép, régi házak és ismét rengeteg park, virág ...
Az alábbi képen látszik, milyen szoros barátságban parkolnak az autók a kisebb-nagyobb jachtokkal a városka közepén:

A kis házak mintha éppen csak akkorára épültek volna, hogy elbírják a nagy nemzeti lobogókat:

Beléptem egy-egy galériába is, hátha látok mozaikokat és lőn:

Su Anne Lasher műve, a Kék Hal.
(Néhány további kép: http://www.flickr.com/photos/stiglice/sets/72157624765865127/ )

Odafelé menet útbaejtettünk egy kis tengerpartot, ahol beach glass-t akartam volna gyűjteni. Ezek olyan színes üvegdarabok, amiknek a szélét símára csiszolta hullámzás, a homok és az idő vasfoga, és mozaikba lehet őket belekomponálni. Azt ugyan alig találtunk, de a gyerekek (is) igen jól szórakoztak:

http://www.flickr.com/photos/stiglice/4962819101/in/set-72157624765865127/

(Aki a háttérben rémülten sikoltozik, az persze a nagymama, a szülők nagyobb lelkinyugalommal követték az eseményeket:-))

Folyt.köv.

... Washington DC, 2010. augusztus ... 2....

..., egy újabb múzeum.

Lelkes krimirajongóként nem hagyhattam ki a Crime and Punishment múzeumot, pedig ez egyike azoknak a nagyon keveseknek, ahol kemény pénzeket kérnek el a belépésért. Nem bántam meg, ez is profin megcsinált, élvezetes, informatív, szórakoztató volt. Sok volt ugyan a nekem ismeretlen híres amerikai bűnöző, rajtuk lazán túlléptem, de tetszettek a különböző tematikus bemutató részlegek. Ha olyan ambicióim lettek volna, megtanulhattam volna pl. széfet kinyitni (lehet, meg fogom még bánni, hogy nem éltem a lehetőséggel???).

Ezen a táblán leírják, hogyan kell füllel kifigyelni a széfzár jellegzetes kattanását a megfelelő számoknál, majd - a képen nem látszik -, egy beépített széf zárját megpróbálhattad kinyitni és ha sikerült, az ajtó kitárult és hatalmas aranytömbök látványa volt a jutalmad.

Ki lehetett próbálni egy rendőrmotort, ami billegett és szirénázott, meg minden... fiúgyerekek hosszú sora várta a lehetőséget...

Virtuálisan üldözhettél rendőrautóval bűnőzőkkel tömött járművet, vagy kipróbálhattad, milyen gyorsak a reflexeid: amikor a gonosz lesből váratlanul rád tüzel, le bírod-e lőni az elektronikus (de kézbevehető), valódinak tűnő pisztolyokkal, puskákkal. Itt főleg meglett férfiak, családapák tolongtak...

Csak érdekességképpen mutatom a hatékony bűnüldözés egyik példáját: Al Capone és egy másik híres rabló mellett örök hírnévre tett szert Pep, Pennsylvania kormányzójának kutyája, akit maga a kormányzó ítélt börtönbüntetésre, mert megölte a felesége dédelgetett macskáját.



Az egész múzeumban sötétség honol, vérfagyasztó zajok és zenék dübörögnek a füledbe, gázkamra, kínzó és kivégzőeszközök között vezet az utad, de ha egy elvetemült (v. gyanútlan) szülő mégis kisebb gyerekekkel merészkedik be, ők se maradnak hasznos információ nélkül (már amennyiben eszméletüknél vannak az első néhány méter után még): apró gyermekek kézmagasságában fontos, tanító jellegű interaktív táblácskák vannak elhelyezve.

Mint pl.:
Mit teszel, ha egy idegen bácsi cukorral kínál és magával hív?
A. Össze-vissza puszilgatom és boldogan elmegyek vele bárhová.
B. Csúnyán nézek rá, mert utálom azt a fajta cukorkát.
C. Elszaladok és megkeresem a legközelebbi rendőrt, akinek elmesélem a történteket.

Nem ennyire szörnyű persze, de 10 évnél fiatalabbaknak azért nem ajánlom:-)))

Kívülről körbesétáltam a Capitoliumot is, de vele most nem fárasztom a hős olvasót, inkább ezzel a szép kovácsoltvas pad-lugas kompozicióval, ami közvetlenül mellette található, a parkban és ami egészen kivételesen (de tényleg!) egy ici-picit rozsdás volt. Nem is értem, mikor mindent annyira kínosan rendben tartanak, miért pont ez volt mostohagyerek? Mindegy, nekem így is tetszett.


Innen a pályaudvar irányába sétáltam, ami tényleg fantasztikus építmény és (nekem) sokkoló látvány volt belülről.

Egyrészt szépséges, másrészt, nem csalás, nem ámítás, valóban enni lehet a padlóról... Mindenféle van benne, kávézó, üzletek, etetők - de én direkt elmentem és megkerestem a vágányokat is, mert csak akkor hittem el, hogy pályaudvaron járok:-)

Folyt. köv.

... Washington DC, 2010. augusztus ... 1....

..., miért érzem úgy, hogy mentegetőznöm kell amiatt, hogy itt a blogban csupa szépet és jót írok az USA-ban töltött 3 hetemről?

Pedig előre megfontolt szándékkal teszem, mert

- vendég voltam egy másik országban,

- mert ennek az országnak csak egy hangyafarkincányi részét láttam, ahol

- rengeteg követendő, szép megoldást, példát találtam az ÉLET szebbé tételére,

- mert a (sok, bűntudattal kiadott) pénzemért nem vagyok hajlandó rosszul érezni magam, amikor nagy ritkán külföldön lehetek,

- és nem utolsósorban, sőt, legfőképpen, mert tényleg jól éreztem magam.

Ez nem jelenti azt, hogy nem láttam olyat, amin még lenne símítani való az én felfogásom szerint, de ezekről majd a végén ejtek pár szót ( nem lennék Igazi Magyar, ha nem fanyalognék egy kicsit legalább:-))).

Szóval Washington... hát ez a város és környéke olyan hely, ahol bizony élnék hosszasabban.

Mindjárt itt ez "Cerka" (lássuk be, azért nem ez a legizgalmasabb emlékmű a világon), ami megszabja, minél magasabb építmény nem jelenhet meg a városban, ezért mincsenek felhőkarcolók és ez máris egy jópont oda:


Aztán ott van a Mall, ami egy irdatlan hosszú park a város közepén, amire körben fel vannak fűzve a legfontosabb látnivalók: a múzeumok (sok), az emlékművek (sok), és az ide látogatóknak árnyat és felüdülést adó parkok az óriási fákkal, padokkal, vízfelületekkel, élővilággal, ja, meg a Fehér ház és a Capitolium is.

A Mall akkora, hogy jobban jársz, ha ilyet bérelsz, legalább amikor először "körbefutod" (nekem nem volt, többször ki is purcantam rendesen...).

Ide nem tud senki úgy ellátogatni, hogy ne találja meg a saját, akár legspeciálisabb érdeklődését is kielégítő attrakciót. A legeslegszimpatikusabb vonása. hogy a múzeumok (és bennük a légkondi és a WC) ingyen van!!! Családostul és egyedül több napot eltöltöttem futkosással ezen a területen és nem bírtam végezni vele...

A múzeumok fantasztikusak! Egy kis biztonsági ellenőrzés után, ha akarod, az egész napot bent töltheted, de akár ki-be járkálhatsz, ha belefáradsz a sok látnivalóba, vagy kiugranál melegedni egy kicsit az augusztusi kánikulába. Szinte minden múzeumban vannak interaktív részek, talán egyben láttam szigorú tekintetű teremőröket és szintén egy volt, ahol nem lehetett fényképezni. A többiben szabad tapogatni és MEGBÍZNAK benned!!! Minden múzeumban van persze üzleti részleg és kávézó-, evőhely is. A boltjaikban sokkal értelmesebb apró ajándékokat (pl. Rubik kockát!) vehetsz az itthonmaradottaknak, mint az utcai árusok bármelyikénél és nem horror árakon.

A sok közül az én kedvencem az amerikai történelmet, legnagyobb részében az indián kultúrát bemutató múzeum volt. Az épület maga egy csoda:

Tudtad, hogy annyi indiántörzs élt valaha a világon, ahány vízszintes fehér vonalkát látsz a fotón? És hogy az őslakosság legnagyobb részét nem harcokban gyilkolták le, hanem a bevándorlók által behurcolt betegségek pusztították ki? Én nem tudtam...

Na meg az Air and Space Museum, ahol különböző repülőgépek részben vagy egészben, űrhajók, főleg részeikben, űrhajósok által használt szerkezetek, meg egyebek láthatók. Ennek a boltjában muszáj volt vennem egy tollat, amivel akár a víz alatt, zsíros felületre, a gravitáció hiányában is írhatok, ha úgy adódik majd egyszer:-)))

Folyt. köv.

... Silver Spring, Washington DC, 2010...2...

...számomra legemlékezetesebb attrakciója, ez külön posztot érdemel.


Egyrészt, mert mozaik is van benne, másrészt, mert egyike az oly sok, gyerekek számára létesített lehetőségnek, amik annyira tetszettek Amerikában, és feltett szándékom, hogy ezt megpróbálom a mi kis városunkban is megvalósítani. (((Jó, tudom, ébredjek fel... de miért, mikor álmodni olyan jó? - gyorsan zárójelbe is teszem a negatív gondolatot!)))))

Képzeljetek el egy Pilisvörösvár méretű kis várost, képzeljétek el a legagyforralóbb nyári kánikulát, annak is egy naggggyon meleg késő délutánját, gyerekeket, akik mozogni, zajongani, sikoltozni, örülni akarnak és unják a lakások, üzletek klimatizált, de zárt világát...

... képzeljétek el, hogy végső kétségbeesésetekben a gyerekeket bepakoljátok az autóba és elszállítjátok őket (és magatokat) pár kilométerrel arrébb, a város egyik központi terére, ahol ti megpihentek egy árnyékos padon és a srácoknak, miután megszabadítottátok őket felesleges ruhadarabjaiktól, azt mondjátok: Rajta, futás, élvezzétek az életet!


És a kölykök órákon át képesek örömködni a friss víz, a rendetlenül feltörő kisebb-nagyobb vízsugarak csapkodása, a testüket szabadon érő szellő símogatása felett. Ti meg ott ültök békésen, élvezve az ő örömüket... mindezt ingyen (ill. egy kis benzin áráért).

http://www.flickr.com/photos/stiglice/4951021940/

Az már valószínűleg csak nekem volt hab a tortán, hogy az egész attrakció, meg a környezet tele volt mozaikkal:

... Silver Spring, Washington DC, 2010...1.

... volt New York után a következő állomáshelyem két hétig.

Menyemnek, fiamnak köszönöm, hogy a két hét minden percét maradéktalanul élvezhettem! Fantasztikus ellátásban volt részem: minden napra kitaláltak valami programot, látnivalót nekem. Persze az unokák jelentették minden programok csúcsát, de a szülőkkel folytatott, éjszakákba nyúló hosszú beszélgetések is az újdonság erejével hatottak - legalábbis a fiam kamaszkora óta nem volt részem ilyesmiben:-)))

Hannah anyáskodik, Levente eszik - jellemző kép róluk:

Ebben a kis házban élnek éppen, Silver Spring nevű kisváros kertes részében, Washington DC-től néhány kilométerre. Innen indultunk portyázni, többnyire autóval, mert itt a tömegközlekedés kissé nehézkes, de egyszer-egyszer azért egyedül is útrakeltem.

Szépek ezek az utcák, tetszettek a házak, előkertek. Az előkerteket általában nem kerítik be (sokszor a hátsót sem), már ezért is szélesebbnek, tágabbnak tűnnek az utcák, de általában is nagyvonalúan bánnak a terekkel. (Ez a szemnek kellemes, de a lábnak már nem annyira... )
A kissé elferdült villanyoszlop nem véletlenül került az alábbi képre, ui. első élményem az érkezésem utáni reggelen az volt, hogy a ház alagsorában áll a víz és nincs áram. Hatalmas, felhőszakadással kombinált vihart aludtunk át az éjszaka, ami fákat döntött ki, ágakat tört le és ezek rendesen megszaggatták az elektromos vezetékeket.
Washingtonban és környékén csodálatos növényzet burjánzik dúsan, hatalmas öreg fákkal, amiket nem szívesen vágnak ki, vagy csonkolnak, így bizony előfordul, hogy egy-egy vihar után rövidebb-hosszabb áramszünetet kell elviselniük az ott lakóknak. Ilyenkor persze nem lelkesek, olvastam is a másnapi helyi lapban, hogy néhányan jóóóól megfenyegették a "megbízhatatlan" áramszolgáltató vállalatot, hogy össze fognak állni többen és vesznek egy aggregátort :-) (De ha a szerencsétlen cég megpróbálna kivágni néhány öreg fát, még ennél is életveszélyesebb fenyegetésekkel kellene szembenéznie.)


Ezt a kedves kis, mozaikkal díszített templomot az autóból láttuk valahányszor a fővárosba vagy onnan vissza autóztunk:
Ez a kevésbé kedves, hatalmas mormon templom ugyanennek az útnak egy másik szakaszán, egy kanyar után bukkan fel váratlanul és fenyegetően:

... New York, 2010. augusztus eleje... 2.

Kedvenceim a tűzlépcsők voltak, egész kis gyűjteményem van belőlük (sajnos, csak fotón).

Tetszett, ahogy hangsúlyos elemként jelennek meg a házak frontján, szépséges kovácsoltvas kivitelben, frissen(?) festve.

Imádtam a kis Törpéket is az Óriások között. Sok helyen, a legbelebb belvárosban is vannak ilyen apró régi házacskák békésen megbújva a felhőkarcolók hónaljában:

A kép bal felső sarkához futó utcán látszik a taxi-sűrűség (figyeld a kis sárga hangyákat), meg az, hogy azért vannak hosszú percek, amikor éppen nem hömpölyög autófolyam.

Jó nagy bunkó vagyok, mert én bizony a híres new yorki múzeumokat kihagytam (egyszerűen nem fértek bele a 4 napba), kivéve a Madame Tussaud múzeumot. Sose tudtam elhinni, hogy viaszból lehet élethű szobrokat csinálni és most láttam, hogy de bizony lehet... Nem sikerültek egyformán jól, de volt jó pár, aki a megszólalásig hiteles volt. El nem tudom képzelni, hogy rögzítik a viaszba a haj-, szemöldök- és bajusz szálakat egyenként, a szeplőkről és ráncokról nem is beszélve.

... ééés egy kis bulvár a végére: nagy ember nagy... gitárral.
Azért csalt egy kicsit a pasas, mert a gitárral egy tenyérnyi tangát takargatott. Mindenesetre, ahogy - szigorúan todományos alapon - megfigyeltem, így is elég jól keresett.

Ha végre sikerülne rájönnöm, hogyan tudom egyszerűen és gyorsan feltölteni a közel 1600 fotót a Picasa albumomba, megtenném, addig is még néhány New York fotó annak, akit érdekel:
http://www.flickr.com/photos/stiglice/sets/72157624717007407/

... New York, 2010. augusztus eleje...1.

..., agyforraló hőség (miközben ezt írom, éppen sírom vissza itt, a fűtött(!) szobában).

Négy napom volt erre az aprócska városra, ami szinte csak arra volt elég, hogy néhány jólfejlett előítéletemet lenullázza.
Nem, New York nem veszélyes (legalábbis az a része, amit befutkostam) - rengeteg rendőr ácsorog az utcasarkokon, látszólag teljes semmittevés közepette. (Tanulság: ne a New York-i helyszínelők-ből tájékozódj, mielőtt Amerikába utazol...)
Nem, New York nem piszkos (ld. mint fent) - az emberek nem szemetelnek, v. ha igen, akkor a 3 méterenként elhelyezett (és ürített!) szemétgyűjtőkbe. A házak homlokzatai, a szép kovácsoltvas elemek, az üzletek portáljai olyanok, mintha épp most vonultak volna le az építők. Az építkezéseket valahogy "belülről" intézik: nincsenek félig lezárt utcák, sitthalmok a járdán.
Nem, New York nem nyomasztó a sok nagy ház miatt - mert szélesek az utcák, a járdák, besüt a nap, befúj a szél. A talajszinten és közelében elhelyezett rengeteg zöld és virágos növényes kompozició üditően pihentet szemet-lelket.

Nem, nem számít szexuális zaklatásnak az udvariasság - általános, hogy a nagy, nehéz rugós ajtókkal egy férfi percekig birkózik, amíg az összes nő, aki arra jár, át nem jut rajta. (Bár, igaz, nő is tartja nőnek, vagy akár férfinak.) Ha az utcán a nagy forgalomban véletlenül neked ütközik valaki, azonnal elnézést kér (vajon miért olyan nagy szám ez nekem?).
Nem, az amerikaiak nem imádják kollektíve a giccset, a szirupost - rengeteg szép épületet, csodás, ízléses (és ápolt) növényeket, parkot láttam...

... imádják viszont a légkondicinálást - aminek áldását én is sűrűn kihasználtam néhány percnyi felüdülést keresve a kánikulában. Sokáig nem bírtam persze, mert néha brutális a különbség a járda és az ajtón belüli tér hőmérséklete között,

... imádják a jeges italokat, de ha kéred, kegyesen kihagyják a jeget a tiedből,

... az amerikaiak nagyon szerethetik a gyerekeket, mert se szeri, se száma a különböző ingyenes! gyerekszórakoztató eseménynek, intézménynek,

... szeretik, de legalábbis békésen tűrik az állatokat, legyenek azok kutyák vagy vadállatok, vadmadarak, és ezért azok is békések és szelídek (de erről majd később, részletesebben).

Szép volt a 4 nap New Yorkban, de nem laknék ott: nekem túl nagy a nyüzsgés, túl sok a turista:-).

A piros ház, a Museum of Sex szomszédságában, a Gershwin Hotel, ennek egy olcsó (koedukált, több emleteságyas) részlegében töltöttem 2 éjszakát. A szállodát egy öreg házból alakították ki ötletesen, jópofán, fiataloknak bátran ajánlom - én egy cseppet túlkorosnak éreztem magam, amikor esténként, jól lefáradva, felküzdöttem magam az emeleti ágyba...

Nagy szerencsémre, ha elfáradtam a lótásban-futásban, biztos lehettem benne, hogy néhány percen belül találok a nagy házak között egy ilyen kis oázist, mint a Bryant Park is például. Árnyék, zöldek, székek-asztalok, ivóvizes csapok, béke, nyugalom, hangulat...

A kevés üdítő kivétel egyike: egy kedves, kopott, rozsdás portál... Utáltam volna, ha Ámerikában minden tökéletes lett volna. Szerencsére volt még egy megrendítő rossz tapasztalatom rögtön az elején: az ivóvizet valami nekünk szokatlan ízű szerrel fertőtlenítik és ezért /eleinte/ ihatatlannak bizonyul. Még az "Eredeti forrásvíz" feliratú palackoknak se lehet hinni, ugyanaz a szar íz buggyan elő belőlük, csak pénzért. Azért a 3. hét végére megszoktam, egészen ihatóvá szelídült.

Öreg és fiatal jól megfér egymás mellett.