Ma valaki, akaratán kívül, nagyon belekavart az emlékeimbe.
Azt kell mondanom, bár nem szeretem a szót, hogy anyám "kreatív" volt. Sok minden más is persze, de amikor magam elé képzelem, éppen csinál valamit. Köt, horgol, varr, szervez, nyüzsög, utazik, intézkedik, unokára vigyáz, nagy családi egybegyűlést menedzsel, süt, főz, kirándul - egy perc nyugta nincs, mégse hallottam tőle soha, hogy fáradt. Amikor még élt, ez engem fárasztott le néha, szégyellem is magam miatta most már....
Tulajdonképpen a babavarrás is tőle indult.
Tavaly nagy lomtalanításra szántam el magam, de a Nagy Selejtezés után is megmaradt rengeteg anyag, fonal, gomb, szalag, zsinór, kötő- és horgolótű részben tőlem, de főleg az ő "kreatív" hagyatékából, amit nem volt szívem az utcára kirakni. Ezért kellett babákat csinálnom:-)
Valószínűleg tőle örököltem a kétkezi bütykölés igényét és valahányszor az anyagok, fonalak között túrok, vagy egy babaruhát varrok, közben őrá gondolok:-)
Nem bánnám, ha én ennyi nyomot hagynék magam után az utódaimban, nem is vágyom többre.
10 megjegyzés:
de jó, hogy itt is itt vagy! A gyönyörű babucikkal!!!!
Csodás babák,csodás és megható emlékek....Így vagyok én is,hogy amíg élt anyukám időnként idegesített...:(Most meg az általa horgolt vállkendő van rajtam és kincseim a tőle maradt gombok,horgolótű....Milyen buta az ember,főleg én....Tudom,hogy engem is majd a halálom után értékelnek igazán...fura nem?
Háát, igen, addig csesztettek, amíg rászántam magam a blogírásra (nem is olyan bonyolult, mint gondoltam:-)))...
Mammka, köszönöm!
Nem főleg te, hanem sokan mi vagyunk így ezzel, azt hiszem...
Van egy olyan kínai mondás: "Hogy megértsd szüleid szeretetét, nevelj saját gyerekeket!" Ez csak részben igaz, mert esetemben a gyerek cseperedésével egyre több gyerekkori emlékem ugrik be. S hát nem volt túlontúl szép gyerekkorom. De sohasem késő megélni a boldog gyerekkort! :D Nálam sok nagymamai kézimunkakészlet landolt. Én azokkal vagyok úgy. Szerencsére Anyu még él. Nagyon szomorú lennék egyébként. Nagyanyó szerencsére nem csak ezt hagyta hátra, hanem a visszaemlékezéseit is, amit 80. évesen kezdett el írni. 4 elemit végzett, 10 gyerket szült kis parasztasszonyka, így nics mit csodálkozni, hogy naplója címe: "Önérzettraz". :D
Ui.: A testvér- unokababáknak milyen volt a fogadtatása?
Óh, igen, nem ismertem ezt a kínai mondást, de hasonlókat én is a fiaim fejéhez vágtam már nagyobb korukban: Majd megtudjátok, milyen az, szófogadatlan gyerekeket nevelni!:-))) Szerencsére meg is értem, hogy most nap-mint nap mosolyoghatok az ő "kínjaikon":-)
De jó lehet az a visszaemlékezés! Imádom az ilyen "meséket"! Nemrégen határoztuk el a húgommal, hogy összeszedjük a család történetét... tényleg, majd csinálok fotókat a gyönyörű régi dokumentumokról. Már az is érdekes, ahogy összerakjuk a kettőnk emléktöredékeit:-)
Persze, ez megint olyan dolog, amit az én fiaim is talán csak akkor fognak értékelni, amikor ennyi idősek lesznek, mint én most - én meg már hol leszek akkor...
Ja, jó volt a fogadtatás. Azóta is játszanak, alszanak velük, örülök:-)
Én azt hiszem, hogy máris hagytál elég nyomot az utódaidban, és nemcsak a hihetetlenül szép alkotásaiddal, babáiddal, hanem a lényeddel, azzal AHOGY vagy, ez még így, virtuálisan is átjön : )
Aledi, bárcsak tudnám, mire gondolsz:-) De nagyon jól hangzik, köszönöm! Az ember maga sose tudja, miféle kép jelenik meg mások tudatában róla :-)
Megjegyzés küldése