... Washington DC, 2010. augusztus ... 2....

..., egy újabb múzeum.

Lelkes krimirajongóként nem hagyhattam ki a Crime and Punishment múzeumot, pedig ez egyike azoknak a nagyon keveseknek, ahol kemény pénzeket kérnek el a belépésért. Nem bántam meg, ez is profin megcsinált, élvezetes, informatív, szórakoztató volt. Sok volt ugyan a nekem ismeretlen híres amerikai bűnöző, rajtuk lazán túlléptem, de tetszettek a különböző tematikus bemutató részlegek. Ha olyan ambicióim lettek volna, megtanulhattam volna pl. széfet kinyitni (lehet, meg fogom még bánni, hogy nem éltem a lehetőséggel???).

Ezen a táblán leírják, hogyan kell füllel kifigyelni a széfzár jellegzetes kattanását a megfelelő számoknál, majd - a képen nem látszik -, egy beépített széf zárját megpróbálhattad kinyitni és ha sikerült, az ajtó kitárult és hatalmas aranytömbök látványa volt a jutalmad.

Ki lehetett próbálni egy rendőrmotort, ami billegett és szirénázott, meg minden... fiúgyerekek hosszú sora várta a lehetőséget...

Virtuálisan üldözhettél rendőrautóval bűnőzőkkel tömött járművet, vagy kipróbálhattad, milyen gyorsak a reflexeid: amikor a gonosz lesből váratlanul rád tüzel, le bírod-e lőni az elektronikus (de kézbevehető), valódinak tűnő pisztolyokkal, puskákkal. Itt főleg meglett férfiak, családapák tolongtak...

Csak érdekességképpen mutatom a hatékony bűnüldözés egyik példáját: Al Capone és egy másik híres rabló mellett örök hírnévre tett szert Pep, Pennsylvania kormányzójának kutyája, akit maga a kormányzó ítélt börtönbüntetésre, mert megölte a felesége dédelgetett macskáját.



Az egész múzeumban sötétség honol, vérfagyasztó zajok és zenék dübörögnek a füledbe, gázkamra, kínzó és kivégzőeszközök között vezet az utad, de ha egy elvetemült (v. gyanútlan) szülő mégis kisebb gyerekekkel merészkedik be, ők se maradnak hasznos információ nélkül (már amennyiben eszméletüknél vannak az első néhány méter után még): apró gyermekek kézmagasságában fontos, tanító jellegű interaktív táblácskák vannak elhelyezve.

Mint pl.:
Mit teszel, ha egy idegen bácsi cukorral kínál és magával hív?
A. Össze-vissza puszilgatom és boldogan elmegyek vele bárhová.
B. Csúnyán nézek rá, mert utálom azt a fajta cukorkát.
C. Elszaladok és megkeresem a legközelebbi rendőrt, akinek elmesélem a történteket.

Nem ennyire szörnyű persze, de 10 évnél fiatalabbaknak azért nem ajánlom:-)))

Kívülről körbesétáltam a Capitoliumot is, de vele most nem fárasztom a hős olvasót, inkább ezzel a szép kovácsoltvas pad-lugas kompozicióval, ami közvetlenül mellette található, a parkban és ami egészen kivételesen (de tényleg!) egy ici-picit rozsdás volt. Nem is értem, mikor mindent annyira kínosan rendben tartanak, miért pont ez volt mostohagyerek? Mindegy, nekem így is tetszett.


Innen a pályaudvar irányába sétáltam, ami tényleg fantasztikus építmény és (nekem) sokkoló látvány volt belülről.

Egyrészt szépséges, másrészt, nem csalás, nem ámítás, valóban enni lehet a padlóról... Mindenféle van benne, kávézó, üzletek, etetők - de én direkt elmentem és megkerestem a vágányokat is, mert csak akkor hittem el, hogy pályaudvaron járok:-)

Folyt. köv.